Szóval. 2 történetet fogunk írni az oldalon, egyet én -Ráhel- és egyet közösen:D Az enyém "neve" lesz az első szóval ha ezt akarjátok olvasni oda lesz írva mindig (nem mintha nem lehetne rájönni) ha a másikat... az is oda lesz írva:D szóval itt jön az enyém:
Jessie&Dorothy
Jessie
Egy,
kettő, három, négy… Gondoltam. Ezeknek a számoknak sose lesz végük. Csak folytatódnak és
folytatódnak, unalmasan, csüggedten. Én nem bírnám elviselni. Sőt még
belegondolnom is rossz. Mindig csak számolni… öt, hat,
hét, nyolc… Rosszul
vagyok. Forog velem a világ, és a torkomba mintha egy nagy gubó lenne, levegőt
is alig tudok venni. Utáltam erre gondolni. Sőt azt még jobban utáltam, hogy az
én életem is pontosan ugyanilyen. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök… Egymás után
ugyanúgy minden nap, minden héten. Megőrülök tőle. Szabadulni akarok. Kedd: az
első órám földrajz, mindig ugyanaz, és mindig kéthetente dolgozat. Második órám
tesi, ott, ha nem mindig játszunk (természetesen röplabdát) akkor olyan, mint
egy kínzókamra. Vagy mint egy katonai kiképző tábor. A lányok fele is csak
azért jár be, mert tetszik nekik a tesi tanár, bár szerintem túl alacsony (és
hörcsögfejű). A harmadik órám lyukasóra, de ilyenkor is csak kiülök az udvarra
és fényképezek. Ez az, ami életben tart. Mert a természet mindig mozog,
folyamatosan, minden percben egy új dolog történik. És ezt szerettem. És amikor
tehettem megörökítettem a fényképezőgépemmel, amire pontosan két év, három
hónap és 12 napig gyűjtöttem. Mondhatom nehéz volt megállni, hogy ne vásároljam
el az összes pénzemet, főleg amikor már túlment százezren… De túl sokat
szenvedtem érte a fagyizóban ahol minden percben egy hisztis kisgyerek
követelőzött és gondola meg magát. Vagy mondhatnám a kávézót ahol összesen 7
tányért és 2 poharat törtem össze, és ezt sikerült is eltitkolnom egy ideig,
egészen addig, amíg a sznob társam be nem köpött, mert visszautasítottam. Aztán
természetesen kirúgtak. De ennyi idő alatt összegyűjtöttem, és tizenhét éves
koromra már profi fényképezőgépem volt. Persze elkérhettem volna a pénzt a
szüleimtől is, mert tudom, hogy rögtön odaadták volna. De most az egyszer magam
akartam megcsinálni és nem a szüleimre támaszkodni. És sokkal jobb érzés volt
úgy kijönni a boltból, hogy megdolgoztam érte.
-
Jess! Jessie! Figyelj már ide az ég szerelmére!
Dorothy. Lehetetlen ezt a lányt nem észrevenni. Bár azt mondták, hogy
nekem ez néha sikerül, de akkora hangja van, hogy az egész folyosó ránk
figyelt. Bár őt mindig figyelték. Mondom: lehetetlen nem észrevenni. A
kisugárzása ilyen, meg úgy alapból mindene. Valószínűleg a suliban a lányok
felének a példaképe. A régen derékig érő barna haja ugyanolyan dús és szép,
csak szőkében. Nem tetszett neki a kék szeméhez, ezért befestette. De megérte,
mert úgy néz ki, mint egy most felfedezett popsztár vagy egy modell. Magas,
legalább 173 cm, magas sarkúban 178 körül. Karcsú, és szinte tökéletesnek
mondható. Legalábbis bárki ezt mondja rá első pillantásra. Én viszont tudtam,
hogy nem így van, sőt nem láttam még nála érzékenyebb lányt. Talán ezért
vagyunk ilyen jóba.
-
Dorothy! Ne ordibálj már, könyörgöm!
-
Mért ne? Már így is elegen megbámultak, amíg itt sétálgattál, most
legalább az a pár ember is minket néz aki eddig nem tette.
-
Nekem nem kell, hogy mindenki minket bámuljon…
-
Tökmindegy. Így is úgy is mindenki téged fog bámulni.
-
Vagy inkább téged… - helyesbítettem. De csak rám nézett, és a szemét
forgatta.
Beértünk a 124-es terembe. A
leghátsó padban ültünk, és szerencsénkre megint végig kellett küzdeni magunkat
a többiek táskáin. Lehuppantam a székre és kifújtam a levegőt. Dorothy szép
lassan leült és elhelyezkedett, majd elővette ciklámen mappáját és
firkálgatott.
Én előpakoltam mindenem és vártam
a tanárt. Szinte felugrottam mikor nagy zajjal berontott Marie tanárnő.
Mindenki elhallgatott és az óra végéig feszülten ültek. Mikor vége lett a
hírhedt földrajz órának, amit annyira komolyan vett a tanárnő, mindenki
sóhajtott és elkezdett összepakolni.
Dorothy
Utáltam a földrajz órát. A tanárt
is utáltam. Féltem tőle. Komolyan, ha nem lenne Jess már nem élnék. Mindig ő
húzott ki a bajból „Marie hárpia” karmai közül. Én (meg mindenki más is) így
szoktam becézni. Összeszedtem a cuccaimat és elindultam Jessie-vel kifelé. Tesi
jön. Bah… Utálom a tesit! Csak akkor szeretem, amikor játszunk, amúgy az óra
végére nem leszek több egy mosott rongynál. Beraktam a rózsaszín mappámat a
táskámba, majd szép lassan felálltam. Bár igaz, még Ian tanár úr is jobb volt,
mint a földrajz. És meg kell hagyni, nem néz ki rosszul, leszámítva azt, hogy
alacsony, és kb. az egész fejét.
-
Túléltük! – sóhajtottam megkönnyebbülten.
-
Ja. De még hátra van egy tesi, és nem tudhatjuk mi vár ránk – nézett
rám elhúzott szájjal Jess.
-
Na, igen…
Jessie úgy, mint én a földrajzot utálta a
legjobban. És utána a matekot, amit én szerettem ugyan, de ő nem annyira. Nem
volt a legjobb benne. De a tesiért senki nem rajongott, főleg ha egy kiképző
tábort hozott össze a tanár.
Szép lassan ballagtunk le az
öltözőbe, de még így is volt tíz percünk hogy átöltözzünk. Sose volt gondom
azzal, hogy mások előtt öltözködjek, a négy éves karate megtette a hatását. Az
egyik legcsinosabb lánynak tartanak a suliban, és bár nem szeretek (és nem is
szoktam) felvágni, ezt beismerem. De Jess is holtversenybe van velem, bár
kétlem, hogy ő ilyeneken gondolkozna. Ő úgy érte el ezt az alakot, hogy
néhanapján futott, de bármennyit eszik, nem tud hízni. A rövidnadrágja és a
feszes pólója kiemelte az alakját, és a felkötött haja, ami így már csak a
válláig ért az arcát emelte ki. Mindig irigyeltem azt a vörös hajzuhatagot,
amivel rendelkezett. Alacsonyabb nálam, majdnem tíz centivel. Kb. 167 cm lehet,
ha nem kevesebb. Mindig mondja milyen jó nekem, hogy ilyen magas vagyok, de
inkább lennék alacsonyabb, hogy magasabb sarkú cipőt tudjak felvenni.
Az osztályban összesen 12 lány és
11 fiú van. Mivel a tornasorban a lányok állnak elől mindig a sugdolózást lehet
hallani hátulról, nem mondom milyen témákról. Szerencsére Ian tanár úrnak
valami elintézni való dolga akadt, ezért futottunk három kört és lehetett
játszani.
A röpi nem az erősségem, de valahogy
megoldottam, hogy ne rontsam el. Jessie viszont világéletében elég
szerencsétlen volt, ha lehetett felbotlott mindenben és egyszer fejen találta a
labda. Akkor feladta és leült a padra, utánamentem volna, ha enged a tanár, de
természetesen úgy figyelt minket, mint akinek semmi dolga. Játék közben azon
gondolkoztam mit fogok csinálni a következő órában, általában Jesst kísérgetem
fényképezgetni. Imádtam nézni, amikor csinálja, és bár mindenben elég ügyetlen
volt, a képei hihetetlenek. Bármit le tud fényképezni, és az mindig
tökéletesek.
Arra gondoltam, amikor a
tengerparton sétálva, nem is figyeltem oda, lefényképezett. Azóta a telefonján
az a háttérképe. Egy évezredig kellett erőlködnöm, hogy végre mutassa meg, és
mikor megláttam rájöttem, hogy rólam is lehet jó képet csinálni. Nem is tudom
mennyi ideig gyűjtötte rá a pénzt, de méregdrága volt. Ugyan, bármikor
elkérhette volna a szüleitől a pénzt rá, nem tette. És azt hiszem így sokkal
jobban örült neki.
-
Dotty! Vigyázz már! – visította nekem Jessie, és amikor odafordultam
volna hozzá, hogy mit akar, egy nagy ütést éreztem a fejemen. Egyből
kifeküdtem, aztán pár perces képszakadás után éreztem, hogy két erős kéz tart
meg és cipel be épp az orvoshoz.
-
Mi történt? – kérdeztem zavartan, majd miután összeszedtem a
gondolataimat kitört belőlem a nevetés. Nem gondoltam volna, hogy egyszer
jobban eltalál valaki, mint Jesst.
-
Csak te vagy képes nevetni mikor kiütöttek egy labdával – szólalt meg
egy kellemesen mély hang felettem – Nem lehet, hogy agyrázkódásod van? –
kérdezte.
Ránéztem, de rögtön el is kaptam
a tekintetem, mert az erős fény azt hittem kiégeti a szemem. Majd újra
felnéztem és megláttam őt. Sötétkék szemében az ember képes volt elveszni, és a
fekete haja olyan kócosan állt, mint aki most kelt fel, de még így is
eszméletlenül nézett ki. Lenézett rám, egyenesen a szemembe.
-
Ne tátsd a szád. Belerepül a légy – mondta és csíntalan vigyor jelent
meg az arcán. Sose gondoltam, hogy egyszer ilyet mondok, de azt hittem
elolvadok. A fejem valószínűleg falfehérből pár másodperc alatt rákvörössé
változott.
